Jó hír, hogy legalább 2018. szeptember 31ig folytatódik a látássérültek elemi rehabilitációja Borsod megyében. Ebben a pályázati ciklusban a szolgáltatás feltételeit az FSZK LSER2017 pályázat támogatásából tudjuk biztosítani. Szolgáltatásaink: pedagógiai látásvizsgálat, mindennapos tevékenységek újratanulása, tájékozódás közlekedés tanulás fehér bottal és vakvezető kutyával, speciális informatika oktatás látássérülteknek (pl telefon használat) , pszichológiai segítségnyújtás
Kérjük, keressen bennünket, hogy időpontot tudjunk egyeztetni egy találkozásra, amikor részletesen megbeszélhetjük, hogy milyen segítségre van szüksége és hogyan tudunk együtt dolgozni. Kiváló alkalom az ismerkedésre, ha ellátogat nyíltnapunkra, amelyet minden hónap első szerdai napján 9-13 óráig tartunk, hogy tájékoztathassunk munkánkról és válaszolhassunk kérdéseire.
A hír kelte: 2017.11.03. 10:16
Az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ az FSZK által támogatott FOF2015/154-es pályázat keretében május elején tartotta önálló életvitelt segítő három napos táborát. A tábor célja a szabadidő eltöltése mellett a fejlődés, az egymás segítése, informálása volt. Helyszínül a festői környezetben elhelyezkedő Szanticskát választottuk.
A falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, teljes lakossága 4 fő, összesen 19 házból és 2 templomból áll. Ideális környezet a kikapcsolódásra, feltöltődésre, viszont nehéz terep a közlekedés-tanulásra, a már meglévő technikák fejlesztésére. A fejlődés viszont ettől lett érdekes és kihívásokkal teli.
Táborunk résztvevői elsősorban azért csatlakoztak hozzánk, hogy bővítsék és elmélyítsék ismereteiket, valamint színes programokon, foglalkozásokon és tréningeken vegyenek részt.
Az önismereti tréningek során a tábor tagjai megismerhették egymást, illetve megoszthatták egymással a mindennapi nehézségeket, örömöket. Elmélkedtünk az önállóság fontosságáról és az ahhoz vezető útról. A közös beszélgetések elősegítették a tapasztalatcserét, így hasznos információk cseréltek gazdát. Sokan őszintén megnyíltak és bátran meséltek életükről.
Megtanultunk kemencés lángost sütni és tésztát gyúrni, a közös saláta készítés során padig mindenki részt vett egy munkafolyamatban.
A falu környékén túráztunk, miközben mindenki gyakorolhatta az önálló közlekedést, persze segítséggel.
Második napunkat táncházzal zártuk, ahol moldvai tánclépéseket tanultunk, nagyon jó hangulatban. Mindennapi tárgyainkat nem mindennapi szerepben ismerhettük meg egy érdekes foglalkozás keretében.
A tábori napok jó hangulatban teltek és az idő is kegyes volt hozzánk. Az együtt töltött idő mindenkit feltöltött és élményekkel gazdagodva indultunk haza.
A hír kelte: 2016.07.06. 10:15
Felhívás önálló életvitelt segítő táborozásraProgramunk célja:A látássérült 18 és 99 éves kor közötti emberek önállóságának javítása a mindennapos tevékenységek területén, az önismeret fejlesztés és a társas kapcsolatok kiszélesítése. Mindezen célokat egy csendes, nyugodt és gyönyörű tájon valósítjuk meg, miközben pihentető és szórakoztató programokat is kínálunk.
Kik jelentkezhetnek:1. Mindazok, akiknek látás- romlása, vagy elvesztése 3 éven belül következett be és ez által nehézséget okoz a mindennapokban megjelenő feladatok elvégzése (közlekedés, zöldség gyümölcspucolás, szeletelés, főzés, stb). Valamint szeretnének kapcsolatokat építeni és jobban megismerni önmagukat.
2. Mindazok, akik látássérült személyek és látás- romlásuk, vagy annak elvesztése 3 éven túl történt. A mindennapos tevékenységekben aktívan részt vesznek, önállóan közlekednek fehér bottal, vakvezető kutyával, esetleg „segédeszköz” nélkül. Szeretnének tanácsaikkal, módszereikkel, saját példáikkal segíteni sorstársaiknak, valamint szeretnék jól érezni magukat, társas kapcsolatokat építeni.
Pályázók jelentkezését az észak-magyarországi régióból várjuk (Borsod, Heves, Nógrád Megye).
A jelentkezés egyéb feltétele:- kérjük, hogy látássérültségéről igazoló szemészeti lelet vagy bármilyen határozat fénymásolatát küldjön részünkre postai úton, e-mailben, személyesen (pályázata ebben az esetben érvényes)
- vállalja, hogy programjaink mindegyikén részt vesz
- vállalja, hogy az indulás időpontjára megérkezik a megbeszélt helyszínre
A táborozás időpontja: 2016.május 9-11.-ig (hétfőtől- szerdáig)
Az indulás időpontja: Miskolcról kb. 9:30
Érkezés várható időpontja: Miskolcra kb, 15:30
A táborozás helyszíne:Szanticska, egy aprófalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A falu 19 házból és 2 templomból áll. Lakossága 3-5 fő.
Az önálló életvitelt segítő programban részt vevők száma:
Összesen 10 fő.
5 fő, aki 3 éven belül vált látássérültté és 5 fő, akinek látássérülése 3 éven túl következett be.
Önálló életvitelt segítő tábor programjai:1. Önismeretet fejlesztő tréning: szerepjátékok, beszélgetések, tesztek
2. Önálló életvitelt segítő program:
- kemencés lángos készítése
- salátakészítés
3. Egyéb programok:
- praktikus ötletek különböző tárgyak és anyagok használatára a háztartásban környezetkímélő és takarékos módon
- táncház
- túrázás
Programon való részvétel ingyenes.
A jelentkezés beadási határideje: 2016. április 03. (vasárnap)
A jelentkezés módja: e-mail, postai úton, személyesen, online a jelentkezési lap kitöltésével, illetve látássérültséget igazoló dokumentummal
Amennyiben a személyes vagy a postai úton történő jelentkezést választja, kérje a jelentkezési lapot elérhetőségeink egyikén.
E-mail cím: latasfogrehab@gmail.com
Levelezési cím: Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ
3529 Miskolc, Park utca 8.
Telefonszám: 46/311-236
Értesítés az elbírálásról:
2016. április 11.
Pályázattal és a programokkal kapcsolatos információkat a latasfogrehab@gmail.com , illetve 46/311-236-os telefonszámon kérhetnek.
Támogatóink: Emberi Erőforrások Minisztériuma és Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
A jelentkezési lap online is kitölthető az alábbi linken:
http://online-kerdoiv.com/index/view/hash/fa3262a7948ed6d62586c492429531c5
A hír kelte: 2016.03.17. 11:21
Kedves Látássérült érdeklődők!
Játékos, beszélgető klubdélutánt tartunk 2015. december 03.-án (csütörtök) 13 órától Központunkban!
Várjuk a kikapcsolódni vágyókat!
Helyszín: Miskolc, Park u. 8.
Információt kérhet: latasfogrehab@gmail.com, 30/942-1679
A hír kelte: 2015.11.27. 08:54
Kedves érdeklődők!
Az alábbiakban egy különleges programlehetőséget szeretnénk megosztani önökkel:
Mozi korlátok nélkül – Bacsó Péter A Tanú című filmjének akadálymentesített vetítése
Az egyik legnagyobb magyar filmklasszikus ezúttal akadálymentes formában, audionarrációval kerül bemutatásra a látássérült és az izgalmas élményre nyitott látó nézők számára a Vidanet és az AKKU - Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület szervezésében.
Alakítsuk együtt az audionarráció jövőjét! Legyen ön is részese az akadálymentes mozikultúra magyarországi megszületésének és fejlődésének egy zseniális szatíra megtekintésével!
A rendezvényről:
A vetítésen Bacsó Péter, A tanú című, 1969-es filmszatírája kerül bemutatásra. A film hossza 103 perc.
A vetítés időpontja: 2015. november 6., péntek 16:30 (Érkezés: 15:45-től)
Helyszín: Gyermekek Háza (Győr, Aradi vértanúk útja 23.)
A vetítés ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. Regisztráció:
- filmklub@civilsupport.hu e-mail címen,
- a 0670/940-0377-es telefonszámon
- vagy online: https://vidanet.hu/filmklub
A vetítés előtt egy kis harapnivalóra, a film után egy rövid beszélgetésre várjuk minden kedves nézőnket. A rendezvényen kép- és videófelvétel készül.
Bővebb információ: https://vidanet.hu/filmklub
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1549902425270354/
A hír kelte: 2015.10.27. 15:38
Kedves Látássérült érdeklődők és hozzátartozók!
2015. október 27.-én (kedd) előadást tart Központunkban Hulicskó Veronika parapszichológus 10 órától 11:30-ig.
Téma: Pozitív gondolkodás a mindennapi életben és a nehézségek idején.
Várjuk a jelentkezéseket!
Helyszín: Miskolc, Park u. 8.
A hír kelte: 2015.10.20. 11:31
Kedves Látássérült Érdeklődők!
2015. október 22.-én játékos, beszélgetős klubot szervezünk látássérült érdeklődők és családtagjaik számára. Várunk mindenkit szeretettel, akik szeretnék kipróbálni új társasjátékainkat, amik teljesen akadálymentesítettek, vagy csak beszélgetni, ismerkedni szeretnének társaikkal.
Helyszín: Miskolc, Park u. 8.
Időpont: 13 órától 16 óráig
A hír kelte: 2015.10.13. 08:34
Látássérült kliensek számára szerveztünk hozzátartozói klubot. Fő célunk volt elsősorban az egymás jobban megismerése, illetve beszélgetésen, játékos feladatokon keresztül közelebb kerüljenek egymáshoz a családtagok.
(Fotók a fotóalbumban)
A hír kelte: 2015.10.08. 09:37
Kézműveskedni vágyó látássérült érdeklődőket várunk 2015. október 13.-án 10 órától 12 óráig Központunkban.
Programon való részvétel ingyenes, családtagot, barátot is szívesen látunk.
A hír kelte: 2015.10.07. 09:06
Következő jóga időpontja: 2015. október 12. 16 órától 17 óráig!
Várunk mindenkit szeretettel!!
A hír kelte: 2015.10.06. 14:28
A Kedves Érdeklődők!
Ne feledjék!! Mai napon 16 órától 17 óráig várjuk a jógázni vágyókat!
Október 07.-én hozzátartozói klubot szervezünk látássérült ügyfeleknek és családtagjaiknak 16:15 órától 18 óráig Központunkban (Miskolc, Park u. 8.).
Tartalma: feladatok, játékos szituációk.
Várjuk az érdeklődők jelentkezését!
Részletekről bővebb információt az alábbi elérhetőségen kérhet: 46/311-236
A programon való részvétel ingyenes!
A hír kelte: 2015.10.05. 10:58
2015. 10. 05.-én 16 órától 17 óráig Etka Jóga Központunkban! Várjuk továbbra is az érdeklődőket! Részvételi szándékot kérjük jelezni!
A hír kelte: 2015.09.24. 12:51
2015. szeptember 21.-én gyógynövény túrán vettünk részt Bükkszentkereszten. A programot a Györgyteaházban kezdtük, ahol Gyuri bácsi köszöntött minket, majd túravezető kíséretében elindultunk gyógynövény túránkra. Első állomásunk Gyuri bácsi gyógynövény kertje volt, ahol előadás keretében megismerhettünk különböző gyógynövényeket. Az előadás után elindultunk kb. 2 órás túránkra, ahol lehetőség volt gyógynövények gyűjtésére.
Az időnk remek volt, programunk jó hangulatban telt.
Köszönjük a lehetőséget túravezetőnknek és természetesen Gyuri bácsinak!
(Fotók a fotóalbumban!)
A hír kelte: 2015.09.22. 08:34
2015. szeptember 23.-án 16 órától 17 óráig Etka jóga Központunkban (Miskolc, Park u. 8.)
Várjuk szeretettel látássérült ügyfeleinket, hozzátartozóikat illetve látássérült érdeklődőket.
Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 22.
Telefonszám: 46/311-236
E-mail: latasfogrehab@gmail.com
Az órát Sárvári Mónika tartja.
Kérjük, hogy, akik szeretnének részt venni az órán, azok kényelmes öltözetet vegyenek fel vagy hozzanak magukkal, illetve folyadékot mindenféleképpen!
Hogy mi is az etka jóga?
http://etkajoga-miskolc.honlapepito.hu/?modul=oldal&tartalom=1144180
A hír kelte: 2015.09.17. 11:33
Kedves Ügyfeleink, kedves érdeklődők!
2015. szeptember 21.-én kirándulást szervezünk Bükkszentkeresztre külön autóbusszal.
Program:
10:00-10:30: Találkozó a bükkszentkereszti Gyógynövényház udvarán, köszöntő, regisztráció, megbeszélés
10:30-12:30: Séta Gyuri bácsi gyógynövénykertjébe, ismerkedés a népi gyógyászat és a fitoterápia leggyakoribb gyógynövényeivel
12.30-14:30:Terepi túra, a természetes növényflóra gyógynövényeinek megismerése, gyűjtése.
A program összesen kb. 4 órás. A gyógynövénykert látogatása 1,5-2 órás program. Ezután egy 2,5 km-es gyalogtúra következik, mely nem sík terepen, hanem változó domborzati körülmények mellett, hegyi terepen zajlik.
Kísérőt mindenki hozhat magával.
A programra kb. 25 fő jelentkezését várjuk kísérővel együtt, túljelentkezés esetén jelentkezési sorrendben tudjuk kiválasztani a résztvevőket.
A jelentkezésnél kérjük, vegyék figyelembe, hogy a program gyalogtúra része nem sík terepen, hanem változó domborzati körülmények mellett zajlik. Aki ezt megerőltetőnek találja, annak ajánljuk a csak a gyógynövénykert látogatására vonatkozó programrészt.
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Személyesen: Látásrehab Központ (Miskolc, Park u. 8.)
E-mail: latasfogrehab@gmail.com
Tel. szám: 46/311-236, Mobil: 30/942-1679
Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 18. (péntek)
Programunkkal kapcsolatban részletesebb tájékoztatást programsorozatunk megnyitóján 2015. 09. 18-án 13 órától kaphatnak Központunkban.
A hír kelte: 2015.09.17. 11:21
Az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ klubfoglalkozás sorozatot indít látássérült személyek és családtagjaik számára.
Programjaink:
- előadások,
- szabadidős és kulturális programok,
- kézműves foglalkozások
- társasjáték klub.
Várjuk a kedves érdeklődőket a nyitó rendezvényre, ahol bemutatásra kerül a részletes programterv.
A nyitó rendezvény ideje: 2015. szeptember 18.-a péntek 13 óra
helye: 3529 Miskolc, Park utca 8.
Első programunk már szeptember 21.-én kezdődik! Ne késlekedjen jelentkezni a 46/311-236-os számon.
A hír kelte: 2015.09.11. 09:44
A hagyományokhoz igazodva december 19-én megtartottuk karácsonyi rendezvényünket a Látásrehabilitációs Központban. Nagy örömünkre sok érdeklődőt köszönthettünk.
Programunkon többek között mézeskalács sütés, kézműves sarok is várta a kreatív érdeklődőket. Gyönyörű karácsonyi dalokat játszottak furulyán a Nemzeti Színház zenekarának tagjai és klienseink énekkel, verssel leptek meg bennünket az ünnep alkalmából. Köszönjük nekik.
Boldog Új Esztendőt Kívánunk!
Képek a galériában megtekinthetőek.
A hír kelte: 2015.01.05. 11:26
December 3-án alapítványunk részt vett a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából szervezett, városházán tartott rendezvényen. Civil szervezetek összefogásával, az önkormányzati dolgozók érzékenyítése volt a cél. Az érdeklődők kipróbálhatták a tárgyfelismerést lefedett szemmel, különböző tevékenységeket szimulációs szemüveg viselésével. A Jaws felolvasó programot is megismerhették és sok fontos információ birtokába juthattak a fogyatékkal élők mindennapjaival kapcsolatban. Partner szervezetünk a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány közreműködésével a vakvezető kutyás közlekedést is megtapasztalhatták a program résztvevői.
Képek a galériában találhatóak.
A hír kelte: 2014.12.04. 14:01
Alapítványunk a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola együttműködésével, november 12-én, a Miskolci Indián Nyár Értelmiségi Kör felkérésének eleget téve érzékenyítő programot tartott. A résztvevők megtapasztalhatták, milyen technikákkal, segédeszközökkel boldogulnak a látássérültek a mindennapi életben és megismerhették intézményünk tevékenységi körét. Öt állomáson szerezhettek tapasztalatot az érdeklődők. Megtanulták a látó-vezető technikát, amivel a legtöbbet segíthetnek látássérült embertársaiknak, illetve kipróbálták a fehér botos közlekedést, konyhai tevékenységeket, közlekedést vakvezető kutyával, illat felismerést természetesen lefedett szemmel.
Fotók a galériában megtekinthetőek.
A hír kelte: 2014.11.13. 10:59
Információs napot tartottunk Miskolcon, az ITC Székházban szeptember 03.-án. Köszönjük a résztvevő szervezeteknek (Szimbiózis Alapítvány, Híd Egyesület, Kapcsolat - Kihívás Alapítvány, Szikra Alapítvány, Búzavirág Alapítvány, Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. megyei Egyesülete), hogy eljöttek, és részt vettek programunkon. Az érdeklődők egész nap folyamatosan érkeztek, ahol információt kaptak a szervezetek által nyújtott szolgáltatásokról, az álláskeresési technikákról, a sikeres elhelyezkedésről a munkaerő-piacon. (Képek a fotóalbumban)
A hír kelte: 2014.09.04. 12:16
ÁLLÁST KERES, TANULNI SZERETNE?megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő?
Jöjjön el Információs napunkra, ahol tájékozódhat ingyenes szolgáltatásainkról, illetve elhelyezkedésének lehetőségeiről.
Várjuk Önt, ha:
látássérült, hallássérült, értelmileg akadályozott,mozgáskorlátozott, autizmussal élő, pszichés vagy egyéb egészségügyi károsodással rendelkezik.
Időpontja: 2014.szeptember 03. szerda, 09:00-15:00Helyszíne: ITC Székház, Miskolc Mindszent tér 1. Rákóczi TeremFő szervező: Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ, 3529 Miskolc, Park utca 8. Tel: 46/311-236, 30/942-1680
Résztvevő szervezetek: Híd-Egyesület, Kapcsolat-Kihívás Alapítvány, Szikra Alapítvány, Szimbiózis Alapítvány, Búzavirág Alapítvány, Vakok és Gyengénlátók B.-A.-Z. Megyei Egyesülete
A hír kelte: 2014.08.21. 12:11
Új támogatót köszönthetünk Galvács Zoltán személyében, akinek felajánlásával a látássérült emberek lehetőséget kapnak a Flabélos gép ingyenes használatára. Támogatónk 2014.június 04.-én 9:00 és 14:00 óra között csoportos tájékoztató keretében bemutatta az edzőgép használatának előnyeit, majd a gyakorlatban is ki lehetett próbálni az alakformáló gépet.
Fontos tudni, hogy a jelentkezéseket folyamatosan várjuk, a lehetőség adott.
További információ:
személyesen: Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ, 3529 Miskolc, Park utca 8. vagy
emailen a latasfogrehab@gmail.com-on, illetve
telefonon: 46/311-236, 30/942-1680
A hír kelte: 2014.06.05. 14:39
Legutóbbi klubdélutánunkat 2014.04.11-én rendeztük meg a Lady Lions jóvoltából. Bár a rendezvény két órakor kezdődött, már fél kettőkor gyülekeztek az érdeklődők, ami nagy örömet jelentett számunkra. Ami még inkább fokozta a hangulatot, hogy két vendégünk is volt, két nagyon érdekes témával.
Szórakoztatott minket Fedor Vilmos a Miskolci legendák című könyv írója, aki egy kellemes hangzású novellát olvasott fel nekünk, a Pereces városrészi futball csapatról, valamint cd-n is meghallgathattunk egy remek alkotást, melynek fő hőse Gyula bácsi volt, aki mozdonyvezetőként dolgozott, mielőtt nyugdíjas lett. Megtudtuk a művész úrtól azt is, hogy Miskolci legendák című gyűjteményének, második kötete is hamarosan megjelenik.
Fedor Vilmos színvonalas előadása után, Kiss Krisztina tartott izgalmas interaktív előadást a stresszoldásról, annak háttérben meghúzódó hatásairól, valamint megoldási formáiról.
Ezt az előadást azért szeretném kiemelni, mert öröm volt látni az emberek érdeklődését, amit mi sem bizonyíthatott volna jobban, minthogy sokan hozzászóltak ehhez a témához. Hiszen kinek ne lennének olykor stresszes ideges, kilátástalan pillanatai, ebben a mai rohanó világban, ahol a felgyorsult életritmussal kell szembenéznünk nap, mint nap.
Talán mások nevében is mondhatom, hogy hasznosan töltöttük el az időt. Megérte eljönni, hiszen egy újabb szép élménnyel lettünk gazdagabbak! (Ligner Beáta) Fotók a fotóalbumban!
A hír kelte: 2014.04.17. 13:15
2014. március 27-én ellátogattunk a Pannon-Tenger Múzeumba, ahol tárlatvezetés keretében megismerhettük a Bükkábrányban megtalált mocsárciprus feltárásának történetét. A kiállításon láthattunk ásványokat, ősember koponyákat, különböző eszközöket, amiket az ősemberek használtak a vadászatra, mint például a szakóca. Megismerhettük a Pannon-Tenger élőlényeit, köztük a legnagyobb ragadozót, az őscápát. Visszajelzések alapján mindenkinek nagyon tetszett a tárlatvezetés, és köszönjük a lehetőséget a miskolci Herman Ottó Múzeumnak. (Fotók a fotóalbumban)
A hír kelte: 2014.03.28. 09:58
Január 25-én került megrendezésre idén első klubunk a Lady Lions tagaival együttműködve.Vendégünk volt Kiss Valéria természetgyógyász hölgy, aki előadást tartott az egészséges életmódról, a természetes gyógymódokról, gyógynövényekről és vitaminokról. Egy kis gyógynövény illatfelismerő játékra invitálta vendégeinket, majd szakszerű választ adott az érdeklődők kérdéseikre.
Az előadás után a Miskolci Nemzeti Színház férfi kórusa Regős Zsolt vezetésével bordalokat énekelt, melyeket vendégeink örömmel hallgattak.
A program zárásaként házi készítésű salátákkal kedveskedtünk vendégeinknek.
A hír kelte: 2014.01.29. 09:13
November 16-án, szombaton 10 órakor klienseink részére sorstárs klubbot szerveztünk, amelyen a Lady Lions Klub tagjai, mint alapítványunk támogatói is közreműködtek. A foglalkozás egy egészséges életmóddal kapcsolatos kérdezz-felelek játékkal kezdődött, amelynek nyertesei a Miskolci Legendák című hangoskönyvvel lettek gazdagabbak. A rövid kvíz után“A betegség a sértődött lélek jajkiáltása” címmel Hulicskó Veronika parapszichológus tartott előadást, majd lehetőség nyílt beszélgetni a betegségek lelki okairól. A beszélgetést követően híres operett slágerek csendültek fel Radnai Erika és Ódor Kristóf, a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A program zárásaként kötetlen beszélgetés mellett svédasztalos ebéddel kedveskedtünk a közel 30 fő résztvevőnek.
A hír kelte: 2013.11.18. 15:15
A Tokaji borvidéken jártunk, ahol a szüretelés élményén kívül megtekinthettük a Disznókői Pincészet munkáját, részt vehettünk borkóstolón és vendégül láttak minket egy finom ebédre is. Az Első Miskolci Lions Klub szervezésében történt esemény célja, hogy az általunk leszedett szőlőből készült bort egy árverésen keresztül értékesítik és a befolyt összeget a látássérült személyek számára vásárolt eszközökre fordítják majd.
A hír kelte: 2013.10.22. 09:37
A Lady Lions támogatásával ügyfeleink részt vehettek egy olyan rendhagyó egészségnapon, amelyen többféle állapotfelmérő vizsgálat is lezajlott. A vércsepp analízis segítségével lehetőség nyílt arra, hogy betekintést kapjanak az esetleges elváltozásokról, még mielőtt a betegség tünetei jelentkeznének. Ezenkívül belgyógyász és gyógytornász mérte fel a jelentkezők állapotát.
A hír kelte: 2013.10.22. 09:36
Idén is megrendezésre került (2013.08.10) a nyári vízparti szabadidős klubunk, melyet a Látásrehabilitációs Központ és a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány szervezett. Lehetőség volt extrém sportok kipróbálására is, mint például a búvárkodás és fára mászás alpintechnika segítségével. A klubon közel 100 fő vett részt. A sportoláson kívül szabadon lehetett fürdőzni, beszélgetni, ismerkedni, délben pedig elfogyasztottuk a bográcsban készült paprikás krumplit. A programon több önkéntes és kutyakölyök nevelő család is részt vett. A vállalkozó kedvűek a csónakázást is kipróbálhatták. A program a visszajelzések alapján sikeresnek bizonyult, mindenki jól érezte magát.
A hír kelte: 2013.08.13. 12:44
A Lady Lions Club Miskolci egyesülete 2013. június 1-én csörgőlabda bajnokságot szervezett látó és látássérült játékosokból álló csapatok részvételével.
A versenyt a magyar csörgőlabda válogatott utánpótlás csapatának bemutatója előzte meg. Ezt követően 12 csapat versengett a győzelemért. A központunk által indított Vakludak csapat III. helyezést ért el, melynek tagjai:Lakatos Norbert, Szabó László és Urbán Mihály volt.
Minden játékos pólót és egyedi ajándékot kapott, valamint az első 3 helyezett értékes díjakat nyert.
A díjakat felajánlották többek között: a Telmon Kft., a Miskolc Autó, a Láthatatlan Kiállítás, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, az Erzsébet Fürdő Egészségmegőrző Központ és a miskolci Lions klubok.
A hír kelte: 2013.06.11. 13:05
Félelemmel teli hét telt el, mielőtt eljött a kirándulás napja. Egész héten esett az eső és 15 fok fölé nem emelkedett a hőmérséklet, de a lelkes jelentkező tábor miatt nem mondhattuk le a találkozást. Így hát reménnyel telve indultunk neki a napnak.
Elsőként a gyógyító köveknél tartottunk egy meditációt, majd a Lófő tisztáson tábortüzet gyújtottunk és jöhetett a szalonnasütés. A csapat fele mindeközben tett egy 1,5 órás túrát. Szerencsére egész nap sütött a nap és az eső sem esett.
A hír kelte: 2013.06.11. 13:03
A Lady Lions Klub közreműködésével 2013.04.06-án újra lehetőség nyílt a sorstárs klub megrendezésére. Tavaszi hangulatban, és az egészségmegőrzés jegyében telt a klubfoglalkozás.
Vendégünk volt Fedor Vilmos, a Miskolci Legendák című kötet szerzője, aki gitár kíséret mellett énekelt nekünk, és helyi legendákkal is készült a rendezvényre. Meghallgathattuk A szentléleki szerelmesfák megható történetét, majd a miskolci kocsonya békájáról tudhattunk meg néhány újdonságot, és a Molnár szikla legendája kapcsán kialakult beszélgetés is lekötötte figyelmünket.
A tavaszi megújulás témakörében kaphattunk praktikus életmód tanácsokat Szarvasné Kis Valériától, az Erzsébetfürdő bio boltjának vezetőjétől. Ezután gyógynövény felismerő játékra invitáltuk a vállalkozó kedvű résztvevőket. Juhász Nagy Andrea a talpmasszázs jótékony hatásairól számolt be, megosztotta látássérültek kezelésével kapcsolatos tapasztalatait és egyéni kérdésekkel is fordulhattak hozzá az érdeklődők.
Közel 30 fő jelent meg szombati rendezvényünkön, reméljük a jövőben is számíthatunk részvételükre.
A hír kelte: 2013.04.08. 14:59
2013. március 05.-től március 20.-ig látogatható Balvinszky Orsolya kép kiállítása.
Gyógypedagógiai asszisztensként került kapcsolatba fogyatékkal élő, többnyire látássérült gyermekekkel. Maga sem tudja, miért fordult a sérültek világa felé, de annyira akarta ezt, hogy a sors megáldotta egy személyes élménnyel is. A villamoson megismerkedett egy vak sráccal, akinek aztán két és fél évig a társa volt.
Ő indította el a mostani úton. Kiállításra mentek egyszer, és Orsi részletesen elmesélte Tamásnak, mit ábrázolnak a festmények. Amikor a fiú óvatosan hozzáért az egyik képhez, a teremőr azonnal rákiabált.
Igazságtalannak érezte ezt Orsi, és rögtön elhatározta, hogy olyan alkotásokat hoz létre, amelyeket meg lehet érinteni.
Festményein többnyire szürreális hangszerek elevenednek meg.
Van egy képe, amelynek az a címe, hogy Tüsszentés. Tele van borssal, rozmaringgal és van benne egy tüsszentős zacskó.
Az esztergomi bazilikát például gombokból csinálta meg, a keresztet pedig apró gyöngyökből rakta ki, de csipkét is tett rá.
Minden képhez tartozik egy leírás, braille- és síkírás formájában is.
A kiállítás képeit jelenleg az Esélyek Háza hozzájárulásával tekinthetjük meg, amelyet ezúton köszönünk.
A kiállítás nyitott, bárki látogathatja előzetes egyeztetés alapján az alábbi elérhetőségen:
46/311-236
A hír kelte: 2013.03.08. 12:36
2013. február 9.-én lezajlott az év első klubfoglalkozása. Újdonság, hogy a Lady Lions Klub szárnyai alá vett minket, és támogatásukkal havi rendszerességgel kerülnek majd megrendezésre a csoportos találkozások. Az első alkalommal megbeszéltük, hogy milyen újdonságokat tudnánk elképzelni a jövőben. Ennek eredménye:
- több szabadban töltött rendezvény
- kulturális tevékenységek bevonása
- előadások szervezése jogi-, egészségügyi-, természetgyógyászati témában.
A hír kelte: 2013.03.08. 12:35
A Neptun Búvárklub adott otthont a legutóbbi klubfoglakozásunknak 2012.07.07-én a Mályi-tó partján. A hőség ellenére sok kliensünk velünk töltötte ezt a tartalmas, szép napot. 43 felnőtt, 2 gyerek és 11 vakvezető kutya fürdőzött, napozott, búvárkodott és élvezte egymás társaságát ezen a szép júliusi szombati napon.
A hír kelte: 2012.07.09. 10:18
Újra klubfoglalkozásra gyűltek össze 2012. június 2-án, szombaton az Észak-magyarországi Látássérült-Rehabilitációs Központ kliensei és a reneszánsz zenét kedvelő érdeklődők a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár előadótermében. A meghívott vendég ezúttal a Landini együttes volt. A zenekar tagjai valamennyien látássérültek, akiknek barátsága még gyermekkorban, a Vakok Általános Iskolájában kezdődött. Ez a kötelék és a régi zene szeretete motiválta őket arra, hogy a hetvenes évek közepén megalakítsák az együttest. Névválasztásuk nem volt véletlen: Francesco Landini vak zeneszerző és muzsikus 1325 és 1397 között élt Itáliában. A többszólamú reneszánsz és kora barokk muzsikát játszó 8 fős zenekar nagy örömmel tett eleget a Látássérült-Rehabilitációs Központ meghívásának, s a közel két órás, vidám hangulatú koncert végén minden érdeklődőnek lehetősége nyílt kézbe venni és megszólaltatni a hangszereket.
A hír kelte: 2012.06.07. 09:56
Az Észak-magyarországi Látássérültek Rehabilitációs Központjának sajtónyilvános klubfoglalkozásán a munkaerőpiacra visszatért három látássérült osztotta meg a résztvevőkkel – pszichológus irányításával – egyéni tapasztalatait a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban.
Egyikük éppen ott kapott munkát, könyvtárosként, másikuk új munkakörben, pénztárosként dolgozik a Tescoban, harmadik sorstársuk hulladékot válogat AVE Miskolcnál. Mindhárman jól érzik magukat a munkahelyükön, s ennek okát is adták.
A hír kelte: 2012.06.01. 09:59
2012. május 30-án álláskereső klubot tartottunk a megyei könyvtárban. A rendezvényre meghívtuk a helyi sajtó képviselőit (Észak-Magyarország, Minap) annak érdekében, hogy minél több embert tudjunk becsábítani a központba. A beszélgetést Gergely István munkapszichológusunk moderálta. A célunk az volt, hogy ösztönözzük a látássérült klienseket, hogy bizalommal forduljanak hozzánk segítségért, ne féljenek a munka világától. A munkaerő-piacon elhelyezkedett három kliensünk számolt be egyéni tapasztalatairól, milyen előzmények után sikerült állást kapniuk, hogyan teltek az első napok, milyen konfliktushelyzetekkel találkoztak eddig. Reméljük, hogy a következő klubfoglalkozáson még többen fognak részt venni!
A hír kelte: 2012.05.31. 08:32
A foglalkozási rehabilitáció következő klubfoglalkozása 2012. május 30-án, szerdán a II Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre. A téma a munkaerőpiacra már visszatért látássérült személyek beszámolója, az egyéni tapasztalatok megbeszélése.
2012. június 2-án, szombaton mindenkit nagy szeretettel várunk a Budapestről idelátogató Landini zenekar koncertjére. A helyszín szintén a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, a kezdés időpontja 14.00 óra.
A Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Egyesülete szeretettel vár minden érdeklődőt Weszely Ernő koncertjére 2012. június 8-án, pénteken a Jókai utca 18. szám alatti székházban. A koncert 16.00 órakor kezdődik.
A hír kelte: 2012.05.25. 08:15
2012. április 18-án Szakmai Napot szervezett a foglalkozási rehabilitációs munkacsoport, melynek témája volt: A megváltozott munkaképességű emberek ellátásának átalakítása.
A szakmai nap megrendezésének az adott apropót, hogy 2012. januárjától jelentősen megváltoztak a rokkantsági ellátások, valamint a minősítés rendszere. Szerettünk volna egy átfogó képet kapni, és adni az új rendszerről, különös tekintettel a július 01-től életbe lévő változások tükrében. A rendszerhez kapcsolódó három szervezet képviselőit hívtuk meg.
A megváltozott munkaképességű személyek ellátására való jogosúltsága témában Tóthné Varga Zsuzsanna, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága Osztályvezetője tartott előadást.
"A 2011. évi CXCI. törvény valamint a 7/2012 (február 14.) NEFMI rendelet alapján tájékoztatás az egészségkárosodáson alapuló komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról" - címen Dr. Tóth István Reginális igazgató főorvos (Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság Miskolci Kirendeltsége) beszélt a változásokról.
A munkaügyi szervezet szerepe a foglalkoztatási rehabilitációban témát Szabóné Bikki Ágnes, a B-A-Z Megyei Munkaügyi Központ Miskolci Kirendeltség és Szolgáltató Központja Vezetője járta körül.
Nagyon sok partnerszervezetünk fogadta el a meghívásokat.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy volt értelme a rendezvénynek. A hallgatóság visszajelzéséből is ez derült ki.
A hír kelte: 2012.05.17. 12:27
Kérjük, támogassa központunkat adója 1%-val!
Adószámunk:19335805-1-05
A hír kelte: 2012.05.09. 09:45
2011. december 17.- én együtt ünnepeltük a Karácsonyt. Sokan voltunk, szép volt a karácsonyfánk, finomak voltak az ételek és jó volt a hangulat.
A klubrendezvényen készült képekkel kívánunk mindenkinek Boldog Új Esztendőt!
A hír kelte: 2012.01.05. 15:37
Változás a garantáltan alacsonypadlós járatok közlekedésében az 1-es, 1A-s vonalán
Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy 2011. november 15-től útépítési munkálatok miatt az 1-es autóbuszok vonalán nem közlekednek, az 1A-s járatok esetén pedig az alábbi időpontokban járnak alacsonypadlós autóbuszok a munkálatok befejezéséig:
A Tiszai pályaudvarról az alábbi időpontokban indulnak alacsonypadlós 1A-s járatok: 4:25, 5:18, 5:34, 6:22, 6:30, 6:46, 7:55, 8:25, 9:18, 9:54, 10:55, 11:40, 12:24, 13:00, 13:36, 13:48, 14:30, 15:00, 15:11, 15:55, 16:25, 16:55, 18:30, 20:00
Felső-Majláthról az alábbi időpontokban indulnak alacsonypadlós 1A-s járatok: 5:00, 5:52, 6:10, 6:58, 7:06, 7:24, 8:35, 9:06, 9:59, 10:35, 11:36, 12:20, 13:05, 13:41, 14:17, 14:29, 15:11, 15:41, 15:51, 16:35, 17:06, 17:35, 19:08, 20:36
A hír kelte: 2011.11.16. 14:39
Romanek Inka festőművész tapintható képeiből nyílt kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban 2011. november 9. -én. A festmények különlegessége, hogy vakok és látássérültek számára készültek, mert a részletek kitapinthaóak, a színek pedig erősek. A képek azt a világot mutatják be, amely a művész és lánya között akkor született, amikor kiderült: a három hónapos csecsemő elveszítette a látását.
A kiállítás megnyitóján ott járt a Miskolc Városi Televízió is, a Híradóban megjelent híradás megtekinthető
ezen a linkenRomanek Inka kiállításának megnyitója (7 kép)
A hír kelte: 2011.11.15. 12:50
Dr. Varga Szabolcs (Vaszaki) részvételével jó hangulatú klubfoglalkozást tartottunk a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. Sokan érdeklődtek, és kellemes beszélgetéssel zárult az esemény.
A hír kelte: 2011.10.13. 10:18
Hónapok kihagyása után újra Klub volt a Központban. Több új résztvevő és sok régi barát gyűlt össze egy délutáni beszélgetésre. Gyorsan telt az idő a jó társaságban. A következő összejövetelre is szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A hír kelte: 2011.08.08. 13:44
Központunkban újra klubfoglalkozásra kerül sor 2011. július 29.- én 14 órától. Szakmai vezetőnk, klienskoordinátorunk és pszichológusunk minden érdeklődőt szeretettel vár.
A hír kelte: 2011.07.27. 12:11
2011. március 1.- től működünk tovább az FSZK 41171/7 pályázat során. A támogatást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány biztosítja.
A porjekt során az előző évekhez képest jóval kevesebb szakemberrel biztosítjuk klienseink számára szolgáltatásainkat. A megszokottól eltérően az informatika oktatást a Vakok és Gyengénlátók Megyei Egyesületeinél- Borsod- Abaúj- Zemplén, Heves, Nógrád- tartjuk.
A hír kelte: 2011.07.27. 11:50
A Látássérült Állampolgárok Jogaiért Mozgalom 2011. március 11-én demonstrált a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt. Ekkor az érintettek és a sajtó jelenlétében ígérte meg Szőke László, a minisztérium fogyatékosságügyi főosztályvezetője, hogy napokon belül pályázatot írnak ki. Ez a pályázat biztosíthatna anyagi forrást, és menthetné meg a látássérültek rehabilitációját végző országos hálózatot.
Az elmúlt másfél évben a magyar állam 114 millió, az Európai Unió 682 millió forintot költött nyolc rehabilitációs központ kialakítására, ezek 1200 fő ellátására képesek évente. Az uniós pénzeket nem hogy nem illene, nem is lehetséges veszni hagyni következmények nélkül: a magyar állam a szükséges fenntartási költségek megvonásával pénzügyi korrekciós eljárás megindítását kockáztatja.
A 2011. március 11.- én megígért pályázat kiírására máig, 2011. március 24.- ig nem került sor.
A hír kelte: 2011.03.24. 15:23
A TÁMOP 5.4.7. projektünk zárókonferenciáját 2011. február 24.- én tartottuk központunkban. Sok együttműködő partnerünk és számos érdeklődő vett részt a rendezvényen, melyen az alábbi előadások hangzottak el:
A látássérültek elemi rehabilitációjának elmúlt 18 hónapja és jövője. (Előadó: Mezősi Tamás kuratóriumi elnök – Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ Alapítvány)
A TÁMOP 5.4.7. projekt elemi rehabilitációs szolgáltatásának szakmai eredményei. (Előadó: Németh Márta - szakmai vezető: Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ Alapítvány)
A közös iskolai esélyegyenlőségi érzékenyítő program szakmai tapasztalatai.
(Előadó: Orosz Éva - Esélyek Háza, Miskolc)
„Az életem megváltozott a látássérült rehabilitációval”. (Előadó: Kedvesné Oroszi Piroska )
Zárókonferencia 2011. február 24.- én (5 kép)
A hír kelte: 2011.03.24. 15:09
Minden résztvevő jól érezte magát a kötetlen hangulatú klubunkon. A fő téma Miskolc városa volt. Több képzőművészeti alkotás is született a város nevezetességeiről, köztük a miskolci kocsonyáról is.
2011.03.02.-klub (6 kép)
A hír kelte: 2011.03.24. 14:41
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2011. január 26.- án 13 óra és 16 óra között a Központban. Információs délutáni programunkon az alábbiakat tartalmazza:
- Álláskereséssel kapcsolatos nehézségek megbeszélése, felmérése
- munkapszichológussal történő találkozás
- sorstársakkal való ismerkedés
- Klubunk témáinak megbeszélése, ötletek gyűjtése
Programunk célja, hogy a jövőben hatékonyabban tudjunk együttműködni, mindenki számára megtaláljuk a legjobb lehetőségeket a munkaerő- piacon való elhelyezkedésben, illetve képzésben való részvételben.
A hír kelte: 2011.01.10. 13:53
Központunkban 2011. január 13.- án 14 órától álláskereső klub lesz. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
A hír kelte: 2011.01.10. 13:52
Január 12-én , szerdán 14 órától pótszilvszteri játékos vetélkedővel várjuk kedves klub tagjainkat és az érdeklődket!
A hír kelte: 2011.01.04. 18:10
Központunkban foglalkozási rehabilitációs klub rendezvény lesz Központunkban 2010. december 16.- án 15 órától. A foglalkoztatással kapcsolatos információk és tapasztalatcserére várjuk az érdeklődőket.
A program az AMSZ 2010 projektből valósul meg.
A hír kelte: 2010.12.15. 10:13
Különleges karácsonyi klub és Nyílt Nap lesz Központunkban 2010. december 15- én 14 órától. Kollégáink, pszichológusaink szívesen állnak minden érdeklődő rendelkezésére.
A program a TÁMOP 5.4.7.-08/2-2009-0005 pályázat támogatásával valósult meg.
A hír kelte: 2010.12.15. 09:43
Reményik László író lesz a vendége december 1.- én Központunk Klubrendezvényének. A program 14 órakor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár előadótermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A hír kelte: 2010.11.30. 18:22
Központunk kollégái részt vesznek a Szimbiózis Alapítvány által megrendezésre kerülő Toleranci Napok eseményén. Vakvezető kutyák bemutatójával, illetve tájékoztatással állnak a kedves érdeklődők rendelkezésére.
A hír kelte: 2010.11.30. 18:19
Központunk kollégái, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolával és a miskolci Esélyek Házával közösen immár negyedik hónapja tartanak érzékenyítő foglalkozásokat általános iskolákban a fogyatékossággal élők életéről és a segítőkutyák szerepéről. Több, mint tizenkét helyszínen hozták már közelebb a gyerekekhez a fogyatékossággal élők nehézségeit.
A programról bővebben a Baráthegyi VKI honlapján
olvashatnakA hír kelte: 2010.11.30. 18:01
Sok érdeklődő vett részt klubrendezvényünkön a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban 2010. november 3.- án. Mindenkinek köszönjük a részvételt!
A hír kelte: 2010.11.10. 10:19
2010. november 11.-én (csütörtökön) ismételten megrendezésre kerül - a Szociális Munka Hete eseményeként - a Szociális és Esélyegyenlőségi Információs Napa miskolci Szinva Parkban. Központunk munkatársai és a Baráthegyi VKI egyik bemutatókutyája is részt vesz a rendezvényen. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A hír kelte: 2010.11.10. 09:37
Központunk részt vesz a Pályaválasztási Kiállítás és Állásbörzén 2010. november 10. és 11.- én a miskolci Generáli Arénában. Foglalkozási rehabilitációval foglalkozó kollégánk és szociális munkásaink adnak tájékoztatást az érdeklődőknek 10 óra és 15 óra között mindkét napon.
A hír kelte: 2010.11.10. 09:33
Klubtalálkozót szervez Központunk 2010. november 3. - án 14 és 17 óra között a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. A program előtt a találkozó 13 óra 30 perckor lesz a Központban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A hír kelte: 2010.10.26. 09:36
2010. október 27- én 15 órától a Központban Etka Jóga foglalkozás lesz, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt! A foglalkozás 16 óra 30- ig tart.
A hír kelte: 2010.10.21. 12:14
A Baráthegyi VKI - val és az Esélyek Házával közösen október 15.- én a Szinva Teraszon rendeztünk "közönségtalálkozót". A lehetőséget a Szimbiózis Alapítványtól kaptuk egy pályázat útján. A felállított nagy sátorban lehetőség volt kipróbálni a Braille írást, a beszélő számítógépet, a szimulációs szemüvegeket, a felállított akadálypályát. Kutyáink, Labda és Dió megmutatták a vakvezető kutyák képességeit, Kamu pedig édes volt és aranyos.
A hír kelte: 2010.10.21. 12:12
A Központ által szervezett és lebonyolított Szakmai Napon sok érdeklődő számára fontos és hasznos információk hangzottak el a látássérültek integrációjával kapcsolatban. Minden előadónak köszönjük az együttműködést!
A hír kelte: 2010.10.14. 14:44
Központunkban 2010. október 6 -án klubfoglalkozást és Nyílt Napot tartunk. Kollégáink és pszichológusunk sok szeretettel várnak minden érdeklődőt 14 órától 18 óráig.
A hír kelte: 2010.10.05. 15:27
A Baráthegyi VKi által kiképzett kutyák gazdáikkal, az átadó tanfolyamuk során segítséget nyújtanak a kaposvári Rehabilitációs Központ tájékozódás és közlekedés oktató szakembereinek ahhoz, hogy belekóstoljanak a vakvezető kutyás közlekedés- oktatásba.
Rehabilitációs tanár és a vakvezetős párosok A hír kelte: 2010.07.01. 15:04
2010. június 29- én Központunk pszichológusa csoportkirándulást szervez a budapesti Láthatatlan Kiállításra. A Sorstárs Klub eseménysorozatán belül kerül sor erre a kiruccanásra, melyre minden sorstárs érdeklődőt, és kísérőit szeretettel várunk. Jelentkezéseket a Központ telefonszámán: 46/ 311- 236 fogadunk.
A hír kelte: 2010.06.10. 12:02
2010. június 8- án részt vettünk a Vasgyári Művelődési Házban megrendezett Családi Napon. A Családsegítő Központ meghívására a Baráthegyi VKI- val együtt tartottunk bemutatót.
Az eseményen készült képeket megtekinthetik a Baráthegyi VKI honlapján:
Hír és képek a BVKI honlapjánA hír kelte: 2010.06.10. 11:57
Központunk is képviseltette magát a 2010. május 27-én Salgótarjánban megrendezett Munkáltatói Fórumon, amely az OFA Hálózat PERTU projektje keretében valósult meg. Sokan érdeklődtek szolgáltatásaink iránt.
A hír kelte: 2010.05.31. 08:57
Központunkban 2010. május 26- án Szakmai Nap került megrendezésre. Előadóink megvilágították a látássérültség munkavégző - képességre gyakorolt hatását, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási lehetőségeit az Észak- Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ szempontjából, a TÁMOP 1.1.1. program lehetőségeit, valamint az OFA által kínált alternatív foglalkoztatási lehetőségeket. Előadóinknak köszönjük a közös munkát! Reméljük, az érdeklődők sok új információval és tapasztalattal gazdagodtak.
A program a TÁMOP 5.4.7.-08/2-2009-0005 pályázat támogatásával valósult meg.
A hír kelte: 2010.05.28. 11:54
Elindult a Baráthegyi VKI blogja, melyen sok friss információ, napi hír lesz megtalálható a vakvezető kutyákkal kapcsolatban.
Baráthegyi blogA hír kelte: 2010.05.06. 14:33
Központunkban a Sorstárs Klub következő rendezvényére várjuk szeretettel az érdeklődőket 2010. május 17-én 14 órától. A Klub nyílt napunk társrendezvénye, melynek során az újonnan érkezett leendő klienseink és hozzátartozóik bepillantást nyerhetnek szakmai munkánkba és a velünk együtt dolgozó korábbi klienseinkkel zajló közös életünkbe.
A nyílt napot a TÁMOP 5.4.7/08/2-2009-0005 program segítségével valósítjuk meg.
A hír kelte: 2010.05.04. 12:30
Központukban 2010. április 19- én megrendezésre került a harmadik Hozzátartozói Klub.
A hír kelte: 2010.04.27. 14:23
A Zöld Nyíl Program során Miskolc tömegközlekedése nagyban átalakul. A villamosközlekedés új rendjéről kaptunk egy ismertető kisfilmet az MVK Zrt- től.
Ismertető a villamosközlekedés rendjéről (0B)
A hír kelte: 2010.04.27. 12:46
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a régi mosógépek és/vagy hűtőgépek, A, A+, A++ energia-hatékonysági osztályú új mosógépek és/vagy hűtőgépekre történő cserélésének támogatásra vonatkozó pályázati felhívást tett közzé.
Együttműködő partnerünk a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány pályázatot nyújt be. Várjuk azon fogyatékkal élő személyek érdeklődését 2010. 04.21. szerdáig, akik igyénybe szeretnék venni ezt a lehetőséget. Kapcsolattartó: Veres Ágnes Tel:(46) 311-236
Feltételek:A program keretében a KvVM háztartásonként 1 darab régi mosógép, A energia-hatékonysági osztályú új mosógépre és/vagy 1 darab régi hűtőgép A, A+, A++ energia-hatékonysági osztályú új hűtőgépre történő lecserélését támogatja.
A támogatás mértéke, A energia-hatékonysági osztályú új hűtőgépenként, új mosógépenként maximum bruttó 60 000 Ft, azaz bruttó hatvanezer forint, A+ és A++ energia-hatékonysági osztályú új hűtőgépenként maximum bruttó 70 000 Ft, azaz bruttó hetvenezer forint.
A támogatási összeg nem haladhatja meg a beszerzésre kerülő új háztartási gép vételárát.
A támogatás vissza nem térítendő támogatás, melynek 90%-a a szerződéskötést követő 30 munkanapon belül, a fennmaradó 10%-a pedig a szerződött támogatás elszámolásának elfogadását követően kerül átutalásra a támogatást elnyert szervezetek számlájára.
A támogatás elsődleges célja a klímavédelem, ezért az új háztartási gépek vásárlása mellett a program kiemelt hangsúlyt fektet a programba bevont régi háztartási gépek lecserélésére, visszagyűjtésére. Cserekészülékként a lehetőségekhez mérten ép, de mindenképpen működőképes régi háztartási gépet cseréljenek le. Tehát olyan régi háztartási gépeket, melynek feldolgozása során még lehetséges a közvetlen környezetünket is megóvnunk.
A hír kelte: 2010.04.09. 13:50
A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány standdal és két vakvezető kutyával képviselte a fogyatékos- ügyet Miskolcon, a nemzetközi kutya kiállításon 2010. április 3-4- én. Sok érdeklődő fordult meg a kutyák körül, kipróbálták a vakveztő kutyák munkáját, és beszélgettek kollégáinkkal.
Fotók az eseményről ittA hír kelte: 2010.04.07. 12:48
Minden kedves érdeklődőt várunk a Hozzátartozói Klubra 2010. április 19- én 16 óra 30 perctől a Központban.
Pszichológusaink, szociális munkásaink, és jelenlegi klienseink és hozzátartozóik rendelkezésére állnak minden megjelentnek.
A hír kelte: 2010.04.06. 15:20
Központunkban újabb Sorstárs Klub gyűlés kerül megrendezésre 2010. április 12- én 13 óra 30 perctől. Pszichológusaink, kollégáink, és a klub tagjai sok szeretettel várnak minden érdeklődőt.
A program a TÁMOP- 5.4.7/08/2-2009-0005 pályázatból valósul meg.
A hír kelte: 2010.04.06. 15:10
Két kolléganőnk, Novák Adrienn és Weisz Ildikó sikeresen elvégezték a 120 órás, "Látássérültek mindennapos tevékenységek tanítása" tanfolyamot.
Gratulálunk Nektek!
További jó munkát kívánunk, az immár megszerzett új tudás felhasználásával.
A hír kelte: 2010.04.01. 12:37
Központunkban Nyílt Nap kerül megrendezésre 2010. március 29- én, hétfőn. Munkatársaink 13 órától 16 óráig minden érdeklődőt szeretettel várnak a Központban, Miskolcon, a Park utca 8 szám alatt.
A program a TÁMOP- 5.4.7-08/2-2009-0005 támogatásával valósul meg.
A hír kelte: 2010.03.26. 12:46
Nagy szakmai sikerrel zárult Szakmai Napunk 2010. március 10- én a Központban. Az elhangzott előadások felölelték a vakvezető kutyák szerepét a rehabilitációban a pszichológus, a rehabilitációs tanár szemszögéből. Elhangzottak az elvárások, illetve jövőbeni tervek az illetékes Szociális és Munkaügyi Minisztérium részéről, valamint egy multinacionális vállalat marketing- vezetője ismertette társadalmi felelősségvállalás lehetőségeiket.
Széles szakmai kör vett részt a rendezvényen. Képviseltették magukat a Látássérült Rehabilitációs központok, a helyi családsegítő központok, vakok és gyengénlátók érdekképviseleti szervezetei, megyei esélyegyenlőségi szervezet, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány.
Az eseményről több médium is hírt adott: a Miskolc Városi Televízió, a Magyar Televízió Regionális Híradója, a Minap, az Észak- Magyarország című lapok, illetve a Szent István Rádió.
A rendezvény a TÁMOP- 5.4.7-08/2-2009-0005 támogatásával valósult meg.
további képeinket tekintse meg ittLívia, Cody és Márfi Márta Lora, a Baráthegyi VKI vakvezető kutyája Vakvezető munka kipróbálása A hír kelte: 2010.03.12. 14:07
Központukban 2010. február 22- én megrendezésre kerül a második Hozzátartozói Klub. Mindenkit szeretettel várunk, akinek bármilyen életkorú látássérült rokona él a családjában. Pszichológusunk és szociális munkásaink minden felmerülő problémával kapcsolatban igyekeznek hatékony segítséget nyújtani.
A foglalkozásra a Központban minden érdeklődőt 16 óra 30 perctől 18 óra 30 percig várunk.
A hír kelte: 2010.02.16. 13:51
Vidám Nyílt Nap sok résztvevővel 2010. február 15- én
Sokan voltak kíváncsiak VI. Nyílt Napunkra, és vettek részt a Klub foglalkozásán. Teával, helyben sütött fánkkal, muffinnal és szeretettel vártunk minden érdeklődőt és beszélgetni vágyót.
A játékok népszerűek voltak, és volt olyan résztvevőnk is, aki először látogatott el Központunkba.
A program a TÁMOP- 5.4.7-08/2-2009-0005 támogatásával valósult meg.
A hír kelte: 2010.02.16. 09:14
Pszichológusaink és szociális munkásaink közreműködésével január 25.- én, hétfőn, lezajlott az első Hozzátartozói Klub foglalkozása a Központban. Eredményes és kellemes beszélgetés alakult ki a résztvevők között, melyet hangulatossá tett a közösen elfogyasztott büfé- uzsonna is. A következő foglalkozásra 2010. február 22- én kerül sor.
A programsorozatot az Egészségügyi Minisztérium által kiírt EGP/2009-003 számú pályázaton elnyert támogatásból finanszírozzuk.
A hír kelte: 2010.01.26. 12:39
A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány terápiás mudijainak tenyésztői, a Királytanyai Mudi Kennel egyik kiskutyája vendégeskedik két hétig kollégánknál. Ragacs máris otthon érzi magát nálunk.
A hír kelte: 2010.01.25. 12:59
Alapítványunk munkatársai részt vettek az Esélyek Háza és a Látássérült Rehabilitációs Központ által tartott börtönprogramban, a "Legyünk érzékenyebbek embertársainkkal" elnevezésű rendezvényen. A fogadó szervezet a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetének Szirmabesenyői Szervezeti Egysége volt.
Riportfilm MiNap Online-onRiportfilm az MTV- nA hír kelte: 2010.01.25. 12:24
Központuk új szolgáltatásaként 2010. január 25 - én útjára indul a Hozzátartozói Klub. Mindenkit szeretettel várunk, akinek bármilyen életkorú látássérült rokona él a családjában. Pszichológusunk és szociális munkásaink minden felmerülő problémával kapcsolatban igyekeznek hatékony segítséget nyújtani.
Minden érdeklődőt 2010. január 25- én 16 óra 30- tól 18 óra 30 -ig várunk a Látássérült Rehabilitációs Központban.
A hír kelte: 2010.01.11. 14:45
A mai Sorstárs Klub és Nyílt Nap különleges esemény Központunk életében. A mai napi program résztvevői együtt ünnepelték utólag a szilvesztert.
A pótszilveszter résztvevői A program a TÁMOP- 5.4.7-08/2-2009-0005 támogatásával valósul meg.
A hír kelte: 2010.01.11. 14:36
A Braille-írás vagy Braille-ABC egy speciális technikát alkalmazó ábécé, amelyet a francia Louis Braille talált ki 1821-ben a vak emberek számára. Segítségével lehetővé vált a vakok számára is az írás és olvasás elsajátítása.
A módszer alapjául egy olyan kommunikációs módszer szolgál, melyet Charles Barbier fejlesztett ki, válaszul Napóleon azon igényére, hogy a katonái csendben és fény nélkül is tudjanak kommunikálni éjszaka. Ez volt az „éjszakai írás”. Ez a módszer túl bonyolult volt a katonák számára, ezért a hadsereg visszautasította. 1821-ben felkereste a párizsi Vakok Intézetét, ahol találkozott Braille-jel.
A Braille-ABC volt a világ első binárisan kódolt írásrendszere karakterek megjelenítésére. A rendszer eredeti formájában két részből állt:
Karakterkódolás a francia nyelv karaktereinek ábrázolására hat pontból álló halmazok segítségével.
A hatbites karakterek ábrázolása pontok segítségével (Braille-karakter)
Minden egyes Braille-karakter hat pontból áll, téglalap alakban elrendezve, két oszlopban. A pozíciók bármelyikén lehet pont, mely által összesen 2*2*2*2*2*2=64 variáció lehetséges. Az egyértelműség kedvéért egy adott variációt az alapján neveznek el, hogy melyik pozícióban van pont. A pontokat balról jobbra és felülről lefelé haladva növekvően számozzák, vagyis a bal oldali oszlopban a legfelső pont az 1, a legalsó a 3, a jobb oldaliban pedig a legfelső a 4, a legalsó a 6. A központozási karakterek szintén így jelennek meg.
A hír kelte: 2010.01.04. 14:46
A Magyar Televízió Sorstársak című műsorának 2009. december 9- i adásában Központunkról készült riport szerepelt.
A riportot megtekinthetik az alábbi linken:
Központunkról szóló riport a Sorstársak műsorábanA hír kelte: 2009.12.11. 11:52
Szeretettel várunk minden érdeklődőt Központunkban 2009. december 14.- én hétfőn a Sorstárs Klub ezévi utolsó foglalkozására.
A program a TÁMOP- 5.4.7-08/2-2009-0005 támogatásával valósul meg.
A hír kelte: 2009.12.10. 12:40
November 26- án megrendezésre került Központunk Szakmai Napja. A program során előadások hangzottak el a siketvakok rehabilitációjával kapcsolatban.
Az előadásokat és a kérdésekre adott szakszerű válaszokat ezúton is köszönjük a Siketvakok Országos Egyesületének képviselőinek, Kedves Édának, Konner Eszternek és Szili Tamásnak. Az eseményen megjelent szervezetek képviselőinek köszönjük a részvételt és a figyelmet!
A program a TÁMOP- 5.4.7-08/2-2009-0005 támogatásával valósult meg.
A hír kelte: 2009.11.26. 14:54
Sokan voltak kíváncsiak III. Nyílt Napunkra, és vettek részt a Klub foglalkozásán. Teával, süteménnyel és szeretettel vártunk minden érdeklődőt és beszélgetni vágyót.
A játékok népszerűek voltak, és volt olyan résztvevőnk is, aki először látogatott el Központunkba.
A program a TÁMOP- 5.4.7-08/2-2009-0005 támogatásával valósult meg.
A hír kelte: 2009.11.18. 13:44
2009. november 11.-én Központunk is megjelent - a Szociális Munka Hete rendezvénysorozatának részeként- a Szociális és Esélyegyenlőségi Információs Napon a miskolci Szinvaparkban.
Kollégáink több kipróbálható segédeszközt, illetve ismertető anyagot vittek magukkal. Arra is lehetőséget biztosítottak, hogy a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola fontos munkatársával, a vakvezető képzést is kapott Labda nevű fekete labradorral az érdeklődők kipróbálhassák a vakvezető kutyák munkáját, és megízlelhessék a bizalmi kapcsolatot ember és kutya között.
A hír kelte: 2009.11.13. 12:03
Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt Központunk 2009. november 26- án 10 órától kezdődő Szakmai Napjára.
A program:
9 : 30- 10 : 00 Érkezés, regisztráció
10 : 00 - 10 : 10 Köszöntő
10 : 10 - 11: 00 Előadás " A látássérüléshez gyakran társuló fogyatékosságokról, kiemelten a siketvakok rehabilitációs lehetőségeiről" címmel
11 : 00 - 11 : 15 Kávészünet
11 : 15 - 12 : 00 Előadás "Kommunikációs technikák siketvak személyekkel" címmel
12: 00 - 12: 30 A témában felmerülő kérdések megválaszolása
12: 30 Ebéd
A rendezvény a TÁMOP - 5.4.7- 08/2-2009-0005 számú pályázat támogatásával valósul meg.
A hír kelte: 2009.11.13. 11:44
Teával, süteménnyel és szeretettel várunk minden érdeklődőt és beszélgetni vágyót III. Nyílt Napunkra, és Klub foglalkozásunkra 2009. november 16- án 13 óra 30 perctől. A játékosabb kedvűek sokféle játékot is kipróbálhatnak.
Pszichológusaink és munkatársaink minden kérdéssel kapcsolatban rendelkezésre állnak.
A program a TÁMOP- 5.4.7-08/2-2009-0005 támogatásával valósul meg.
A hír kelte: 2009.10.29. 11:48
2009. október 26.- án délután fél kettőtől várunk minden érdeklődőt szeretettel második Nyílt Napunkra. Az érdeklődők kötetlen klub beszélgetésen vehetnek részt pszichológusunk vezetésével.
A program a TÁMOP- 5.4.7- 08/2-2009-0005 támogatásával valósul meg.
A hír kelte: 2009.10.21. 14:28
Az Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központban Nyílt Napot tartottunk 2009. szeptember 28-án hétfőn 13:00 és 16:00 óra között.
Sok érdeklődő tisztelte meg a rendezvényünket, melynek során megismerkedtek az Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ munkájával
és szolgáltatásaival, valamint részt vettek a segédeszközbemutatón. A hangos program végén a klub - beszélgetésen pszichológusunk moderálásával ismerkedtek egymással vendégeink.
A program a TÁMOP- 5.4.7-08/2- 2009-0005 támogatásával valósult meg.
A hír kelte: 2009.10.21. 14:15
Az Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központban Nyílt Napot tartunk 2009. szeptember 28-án hétfőn 13:00 és 16:00 óra között.
A nyílt nap programja:
- Az Észak-Magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ munkájának
és szolgáltatásainak bemutatása
- Segédeszközbemutató (vendégünk a Dokusoft KFT utódaként létrejött
Hangvilág KFT Ügyvezető Igazgatója)
- kötetlen beszélgetés/teázás (klub)
A program a TÁMOP - 5.4.7-08/2- 2009-0005 támogatásával valósul meg.
Szeretettel várjuk Önt és Családját!
A hír kelte: 2009.09.21. 11:23
2009 szeptember 1. - től átalakult és több munkatárssal bővült a Látásrehab központ dolgozói csapata. Csatlakozott hozzánk új szociális munkás és pszichológus, változott a projektmenedzsment felállása. Az új kollégákról és beosztásaikról a "munkatársaink" menüpont alatt részletesen beszámolunk.
A hír kelte: 2009.09.09. 09:19
Riport műsor a Tisza TV-ben a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskoláról.
A videó megtekinthető itt!A hír kelte: 2009.08.14. 11:50
LÁTÁSREHAB videó az Elixír magazinban
A videó megtekinthető itt!A hír kelte: 2009.08.14. 11:42
Egy rövid bemutató film központunk munkájáról.
A videó megtekinthető itt!A hír kelte: 2009.07.22. 14:04
Központunk közel 100 millió forintot nyert szolgáltatási kapacitásfejlesztésre az Európai Unió Társadalmi Megújulás Operatív (TÁMOP 5.4.7./08/2-2009-0005 "A látássérült emberek számára elemi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése”) program keretén belül. Az elnyert támogatásból az eszközbeszerzésen túl humánerőforrás-fejlesztést hajtunk végre.
A központunk továbbra is biztosítja a látássérültek számára az elemi és foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokat. Ezek során a mindennapos tevékenységek újratanulására, közlekedés- tanulásra, számítástechnikai képzésre, braille- oktatásra is lehetőség van. Pszichológusok segítségével tudjuk biztosítani klienseink számára a stabil hátteret.
A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió társfinanszírozásában valósul meg.
Az ESZA honlapja A hír kelte: 2009.07.02. 14:51
2009. június 2-án csatlakozott a Látásrehab Központ csapatához
Veres Ágnes szociális munkás. Korábban a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálatánál családgondozóként, a miskolci Szimbiózis Alapítványnál pedig terápiás munkatársként dolgozott. Hasonló területen szerzett négy év szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ági feladata lesz a jövőben a klienskoordináció valamint a kapcsolattartás a szakmai partnerszervezetekkel. Munkájához sok sikert kívánunk!
A hír kelte: 2009.06.03. 13:47
Sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai nappal nyitottam meg kapuit a Észak-magyarországi Regionális Látássérült -rehabilitációs Központ.
A rendezvényen a helyi médián kívül a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a területi támogató szolgálatok, a szemészeti szakrendelések, valamint a partner civil szervezetek képviselői vettek részt. A résztvevők megismerkedhettek az elemi rehabilitációs szolgáltatás céljával és tárgyi eszközrendszerével, kipróbálhatták többek között a csak tapintható "Amőba"- és a hangos "Keresd a párját"-játékot, a bátrabbakat pedig -természetesen bekötött szemmel- vakvezető kutyák vezették végig a környéken.
A tapolcai elágazástól 300 méterre, csendes környezetben található Park u. 8. sz. alatti, 200 négyzetméteres 11 helységből álló ingatlanban, ezen belül 1 látásvizsgálóban, 4 oktatóteremben (tájékozódás és közlekedés oktató, mindennapos tevékenység oktató, vakvezető kutya oktató, kommunikációs és számítástechnikai oktató) 1 pszichológusi teremben és egy tankonyhában zajlik az elemi rehabilitációs tevékenység. Az intézmény évente 150, felnőtt korban látássérültté vált kliens önálló életvitelre történő felkészítését látja el.
A Központ munkatársaként 6 szakoktató, 2 informatika oktató, valamint pszichológusok, szociális munkások és vakvezető kutya-kiképzők biztosítják, hogy a magas szakmai és minőségi elvárásoknak megfelelő szolgáltatást barátságos légkörben, támogató és felüdítő emberek között kapják meg a kliensek.
A szolgáltatás az elemi rehabilitációban résztvevő kliensek számára ingyenes, viszont a jókedv és az optimizmus megtartása mindvégig kötelező!
A hír kelte: 2009.05.27. 13:30